2023.08.10.
(Ingyenes, rövidített verzió)
Mai témánk:
Miért ragadnak itt a lelkek?
Szeretettel köszöntelek az ÉLET A HALÁL UTÁN című online szeminárium második napján.
Ebben a részben arról lesz szó, hogy vajon miért ragadnak itt a lelkek?
Néhány okot példákkal, azaz esetleírásokkal fogok szemléltetni, mely esetek részben saját, az általam vezetett reinkarnációs utaztatások során történtek és néhány példa pedig dr. Edith Fiore könyvéből származik.
Nézzük az okokat.
A leggyakoribb okok:
nem veszik észre, hogy meghaltak,
a tudatlanság,
a zavar,
a félelem (különösképpen a pokoltól való félelem),
bizonyos élő személyekhez vagy helyekhez, avagy az alkoholhoz, dohányhoz, ételhez, szexhez való szenvedélyes, rögeszmés kötődés,
a befejezetlen ügyek is gyakran kényszerítik a szellemeket arra, hogy itt maradjanak a fizikai világban,
karmikus, előző életekből származó kötődések.
Sokan észre sem veszik, hogy meghaltak
Ez a történet a Reinkarnációs utaztatásaim naplója című E-Bookban is szerepel.
“Nagyon nagy arányban, majdnem az esetek felében ezt tapasztaltuk.
Gyakorisága ellenére, mégis mindig rácsodálkozom, mennyire természetes érzés lehet ezek szerint „meghalva” lenni, ha nem tűnik fel a különbség.
Szinte sokkoló.
Olyasmi lehet, mint amikor álmodunk.
Nemcsak, hogy a Fény előnyeiről kellett meggyőzni egyes lelkeket, hanem arról is, hogy már nem a fizikai testükben élnek.
Dr. Edith Fiore számára sem ismeretlen ez a jelenség, a könyvében ír egy bizonyos tükrös módszerről.
Ha a szellem nem hiszi el, hogy meghalt, odahelyez a kliens feje fölé egy tükröt, hogy a szellem megláthassa benne, hogy az nem az ő teste.
Egy esetben nekem is be kellett vetnem ezt a tükrös trükköt.
Icát reinkarnációs utazásának kezdetén egy erős, nyomasztó érzés kapta el.
Jelezte előre, hogy ő nehezen tud képeket elképzelni, meditációknál sem látni szokott, inkább érezni, ezért ennek megfelelően vezettem a meditációját.
Próbáltuk feltárni a nyomasztó érzés okát, és kiderült, ezek nem is a saját érzései.
Kértem, fújja ki pár légzéssel ezeket, jelezte, hogy sikerült.
Az édesapja három éve elhunyt, az ő érzéseit érezte, ugyanis „benne lakott”.
Haragudott az apjára azért, amilyen életet élt. Azt hitte már megbocsátott neki, de mélyebb tudatállapotban, mélyebbre látva önmagában felismerte, hogy valójában nem tudott még neki megbocsátani.
Próbáltam megbékíteni, ami végül sikerült. Kifújta magából ennek a terhét is.
Beszélgetni kezdtünk Józseffel, Ica édesapjának szellemével, és kérdéseket tettünk fel neki, de valahogy furcsák voltak a válaszai. Ezért rákérdeztem, hogy tudja-e József, hogy meghalt.
Nem tudta.
Mikor szembesítettem ezzel, Ica mondta, hogy félelmet kezdett érezni.
Ezek sem az ő érzései voltak, hanem ismét az édesapjáé.
Akkor csapott belé a félelem, amikor mondtam, hogy „József, meghaltál, ez nem a te tested.”
Nem akarta elhinni, ezért behoztam egy tükröt.
Ica arca elé tartottam, hogy nézze meg. Még a lámpát is felkapcsoltam.
Ica közvetítette az édesapja szavait és érzéseit.
József kezdett elbizonytalanodni, de makacs volt, és nem akarta elfogadni halálának tényét.
Ráhagytam, majd kértem, hogy azért gondolkozzon el néhány dolgon.
Többek között azon, hogy nem volt-e furcsa neki mostanában pár dolog?
Például, hogy a lánya férjével és gyermekeivel él együtt?
Egyébként Ica is megjegyezte, hogy nem szeretné elengedni az édesapját.
Tiszteletben tartottam.
Tovább folytattuk a meditációt, és más vizekre eveztünk.
Kitérőképpen megkérdeztem Icát, érzékel-e esetleg valamilyen lelket az én aurámban.
Az olyan jelenlétet is vegye figyelembe, aki esetleg nem akarja, hogy tudjam, hogy itt van. Sokan ugyanis szeretnek rejtőzködni.
Ő is érzékelte a leendő kislányom lelkét a jobb vállamon.
Érzékelt még egy férfit is, akit Mihálynak hívnak.
Úgy tűnik, már vagy száz éve meghalt, hozzám pedig körülbelül három éve kapcsolódott.
Kérdeztem, miért?
Mert szeret – ez volt a válasza.
Kétes volt, de valószínűleg valamelyik előző életből ismerhettük egymást.
Mondtam neki viccesen, hogy akkor bizonyára én is szeretem, bár jelenleg nem emlékszem rá, és ez így nem is egészséges, hogy itt van.
Meséltem neki a Fényről, és kértem, hogy menjen el.
Ica mondta, hogy amikor arról beszéltem, hogy tőlem is von el energiát, akkor nagyon elgondolkodott.
Érveltem neki tovább a Fénybe lépés előnyeiről.
Amikor a Fényről beszéltünk, automatikusan megjelent, ahogy szokott, Ica ezt megerősítette.
Hirtelen félelmet és gyomorideget kezdtem érezni, tudtam, hogy ezek nem az én érzéseim, hanem Mihályé.
Próbáltam megnyugtatni, hogy nincs mitől félnie, kértem az angyalok segítségét is.
Akkor lépett át a Fénybe, amikor azt mondtam, hogy visszajöhet, ha olyan rossz ott. Ez megnyugtatta.
Éreztem, bizseregni kezdett mindenem, tudtam, hogy épp megtörténik az átkelés.
Hirtelen megszédültem, majd kicsivel könnyebbnek éreztem magam.
Ica meg is erősítette, hogy valóban átment.
Ezután előző életbeli blokkok oldásával folytattuk a meditációt.
Egyik pillanatban hirtelen úgy éreztem, Ica apukája visszatért és szólni kíván, valami megváltozott benne, máshogy áll már a dolgokhoz.
Csodálatosak ezek a megérzések, hiszen eközben Ica is épp visszaterelte a szót az apukájára.
Jelezte, hogy már maga fölött érzékeli, ahogy felé hajol.
Apukája azt mondta, már úgy érzi, lehet, tényleg jobb lenne mindenkinek, ha elmenne. Majd el is indult a Fény felé. Döntött.
Búcsúztunk tőle, és bátorítottuk. Ica jelezte neki többször, hogy menjen nyugodtan, megbocsát neki mindenért.
Valami mégis visszatartotta, csak állt a Fény előtt, de nem indult el.
Látta a nagyit és még két rég elhunyt rokont is.
Kérdeztem, mitől fél?
Icán keresztül azt válaszolta, attól, hogy a Fényen túl üresség várja.
Nyugtattam, hogy biztosan nem.
Kérdeztem: a nagyi és a többiek úgy néznek ki, mint akiknek olyan rossz ott, és ürességben vannak?
Belátta, hogy valóban nem, hiszen nagyon boldognak tűnnek.
Ezek után megérkezett a hátamba, majd az egész testembe kiterjedt az a bizonyos kellemes bizsergés.
Ica szólt, hogy az apukája már átlépett, és el is tűnt a Fényben.
Összegezte nekem egy felismerését.
Sokáig azt hitte, hogy érzéketlenné vált, amiért nem viselte meg úgy édesapja halála, mint a többieket. Nem sírt.
Már érti. Érzékelte a kapcsolatot az apukájával, hiszen benne lakott, az energiatestében.
Ő nem szűnt meg, nem tűnt el, hanem mondhatni ugyanúgy élt tovább.
Egyébként nyugisan, viccelődősen telt ez az utazás, ahogy általában szokott.
Valahogy ösztönösen ez jön belőlem.
Nem mindennapi élmény volt, az biztos.”
Dr. Edith Fiore így írt arról, hogy sokan észre sem veszik a halálukat:
“A hipnotizált betegeken keresztül e szellemekkel beszélve azt is megtudtam, hogy néhányan életükben annyira meg voltak győződve arról, hogy semmi sincs a halál után, hogy egyszerűen nem látták meg az értük jövő családtagjaikat, vagy vezetőiket. Ehelyett céltalanul és zavartan kóvályogtak, és ez a tudatlan állapot sokszor évekig tartott.
Ha megkérdeztem, rendszerint tagadták, hogy halottak volnának, és valami ilyesmit mondtak:
- Ha valaki meghalt, akkor meghalt! Én most itt vagyok, és éppen annyira vagyok halott, mint maga!
Ha hipnózisban visszavittem őket a haláluk idejére, és megkértem őket, hogy vessenek egy pillantást élettelen fizikai testükre, visszautasították ezt, vagy azt állították, hogy alszanak, vagy hogy az a test valaki másnak a teste.
Néhány ember olyan mélységesen zavarodott volt halála idején, hogy egyszerűen észre sem vette, hogy meghalt. Ez különösen jellemző volt az öngyilkosokra. Közülük nagyon sokan - bár nem mindegyikük - bolyongtak céltalanul, és tettek hiábavaló kísérleteket arra, hogy érintkezésbe lépjenek az élőkkel.
...
(Részlet)
ÉLET A HALÁL UTÁN
online szeminárium - 2. rész
Miért ragadnak itt a lelkek
dr. Dankó Szilvia - Daisy
eletahalalutan@gmail.com
Ha szeretnél csatlakozni a bővebb szemináriumra, az alábbi oldalon tudsz becsatlakozni:
https://www.aranykapum.com/tanfolyamok/elet-a-halal-utan/69190/
A szerző írásos jóváhagyása nélkül – sem egészében, sem részleteiben nem sokszorosítható vagy közölhető, semmilyen formában és értelemben, elektronikus vagy mechanikus módon, beleértve a nyilvános előadást vagy tanfolyamot, a hangos könyvet, bármilyen internetes közlést, fénymásolást, rögzítést vagy az információrögzítés bármely formáját.
Köszönöm, hogy tiszteletben tartod a munkásságomat!
Jogtulajdonos: © dr. Dankó Szilvia, 2023