2015.04.18.
Tudom, mélyen még mindig túl sok az akarom, a kell...
vagyis bennem még a fél-elem,
ezáltal felfedeztem az önszeretet apró hiányait...
Te tanítottad meg mindezt nekem, álmokban, a más világokban...
Ilyenkor érzem, mintha még kicsit rabláncon lógnék,
ahonnan bár sokszor felkapaszkodom, sőt túl is szárnyalom,
de néha mégis visszaesek, mert vissza kell esnem,
hogy holnap majd még fentebb rugaszkodhassam,
épp úgy, mint ahogy a jelenből kiesem,
mert elvisz a múlt, a jövő,
ahol tudom hosszan nem lehetek,
hisz mindez Egyben bennem a jelenem.
Vidám est, tüzijáték, épp mint akkor,
álmokban egy érzés, újultan, szinte mint akkor,
de a csillagok és "szüleik" épp ott járnak,
épp ezt akarják tőlem, hogy újra érezzem és összegezzek,
hogy újra lássam, de most mégis másként,
tisztábban, mint valaha.
Teljesítem kérésüket, ez az én vágyam is,
hisz Egyek vagyunk, és én mást nem tehetek,
mert visznek magukkal utukon.
A sok fájdalom, a sok gyönyör, a sok világ egyben,
hirtelen egybe tér, egybeforr a MOSTban,
s tudom, "hibázom", míg a szerelem kívül ég,
mert tudom, az valójában bennem él!
Folytatom hát tovább,
és ezzel rabláncom elhagyom,
emlékezem, bármire képes vagyok,
erőm maga a végtelen,
ezért a határokon ismét túlrugaszkodom,
hisz így vezet haza otthonom!
Daisy