2015.01.07.
Szürkeség és tompaság,
hiány a derűtlen félmosolyban,
fájdalom és gyengeség,
vagy magány az, mi társra lelt benned?
Barátod lett, meghódított,
rá számíthattál, mikor senki másra.
Szorított éjjel, átölelt nappal,
végigkísért egy halvány színskálán,
bemutatva milyen is a világ.
Zajával titkokat ébresztett,
néha talán hazudott is,
mikor eldugta előled a csendet.
Néha már nem is kívántad a társaságát,
mégis beengedted őt, mint udvarias gyermek,
mikor ajtót nyitottál.
Olykor talán azt is érezted, hogy nincs szükséged rá,
de ő testvéredként szeretett,
s te nem tudtad hogyan szabadulj tőle.
Hogyan is hihetted, hogy nincs ennél jobb?
Mindig van jobb és ő is épp ezt próbálta tanítani,
hallhattad, csak nem figyelhettél eléggé.
Öreg, hű barát, kit kiismertél,
színtelen már vagy láthatatlan?
Azt mondják, csak képzelted,
s te lassan elhiszed.
Búcsúzz el tőle és adj hálát a tanításaiért,
hiszen több és erősebb lettél.
Szakadj el tőle úgy,
hogy már nem érzed a hiányát,
és ha legközelebb beköszön,
már nem ő lesz a fontos.
Tavasz lett a lombokon,
téged is új barátok várnak,
ragyogóak, olyanok, mint Te.
Ismerik az utat tovább a színskálán,
ahol együtt keveritek majd a színeket.
Ők nem engedik, hogy félj,
és csak néha titkolóznak...
amikor képesek olyan békés csendet teremteni egy mosolyban,
ahol minden hallható.
Írta: Daisy (2014)
Ennek a cikknek a tartalma, szerzői jogvédelem alatt áll.